magyar | english | deutsch

Érdekességek (nem csak) Komondorosoknak!

Mit látnak a kutyák?

Somogyi Imre: Kertmagyarország felé című könyvéből A KOMONDOR

 

Ősi állatfajtánk ez is. A régi pásztorvilágnak talán legnélkülözhetetlenebb állata. A másik nyájőrző kutyával a pulival együtt több becsületük volt a régi pásztorvilágban, mint sok fattyú bojtárnak. A régebbi pásztorvilágban, amikor a kutyának nemcsak az a szerep jutott, hogy az elkóválygó, tilosba tévedt jószágot visszaterelje, hanem ami ennél sokkal fontosabb volt, hogy a számadó és a gazda rovása egyezzen.

 

Megőrizni a jószágot, "hogy bele ne essen a horgya". Erre kellettek a komondorok. A régi mocsaras, erdős világ igen sok farkasnak és talán még több talaját , hitét vesztett szegénylegénynek adott tanyát. Ha az akkori társadalom ki is vetette őket, élni mégis csak kellett valamiből. De mert ők sem voltak sem jobbak, sem rosszabbak azoknál, akiket nem űztek a mocsárvilágba, ők is szerettek volna jól élni és meggazdagodni. Igen jó csábítók voltak erre a juhnyájak,disznócsordák, gulyák és ménesek falkától leszakadó , elkóválygó bárányai, bocijai és csikói. Ezeket mindig lehetett értékesíteni, vevő mindig akadt. Egy-két hitványabb bojtárral könnyen elbántak, még akkor is, ha kutyával volt, ha az a kutya puli volt. De a nagyobb jószágnál szívesebben tartották a komondort. Ezt a hatalmas, fehérszőrű, borjúnagyságú kutyát. Ez nemcsak a farkasokkal küzdött meg, amelyek jobban féltek tőle, mint a pásztoroktól, de réme volt a szegénylegénynek is. Amelyik ménest, vagy gulyát komondorok kerülték,onnan nem volt tanácsos elkötni a jószágot. Ez még lóháton sem sikerült. Mert legénynek kellett lenni annak a talpán, akit nem szedett le a lóról a komondor. még csak elmenekülni sem lehetett előle. Ha nem volt jó fegyvere és még messziről le nem tudta lőni, akkor elbúcsúzhatott az árnyékvilágtól. Mert ha a komondor szét nem szedte, míg a pásztorok odaértek, akkor a pásztorfütykösök segítették át a másvilágra.Nincs még egy ilyen értelmes kutyafajta az egész világon. tanulékonyabb még a pulinál is és a puminál is.

 

Amelyik pásztornak, gulyásnak, csikósnak komondora volt, nyugodtan megtehette, hogy éjjel ott hagyja a nyájat, gulyát vagy ménest és elmehetett, ha kedve volt, a csárdába vagy akár a hetedik határba a babájához. Nem lehetett a nyájjal baj. Megőrizték a komondorok. Én magam is többször tapasztaltam, hogy amikor a gulyásnak valami dolga volt a faluban, odahívta a kutyát és úgy beszélt vele, mint valami emberrel: " Én most elmegyek, nehogy hiba legyen! A kukoricába meg a laposon túlra ne menjen egyetlen jószág se. Csak este gyüvök vissza. Nesze itt a kenyered."

 

Hogy mit értett és mit nem értett ebből a kutya, nem tudom. Csak azt írom le, amit láttam. Én ugyanis többedmagammal ott dolgoztam a csatornázásnál. Láttam, hogy az egész idő alatt a komondor farkcsóválva nézett a gazdájára. Ott álltunk a cserény előtt, még délelőtt volt, alig egy órával azelőtt reggeliztünk és ők is. A gulyás bement a cserénybe, kihozott egy jó karaj kenyeret, odaadta a komondornak, az elvette. letette maga elé és tovább nézett a gazdájára. Az megsimogatta a kutya fejét, felénk megbillentette a kalapja szélét és elindult a város felé.

 

A város oda körülbelül nyolc kilométer. Ameddig szemmel beláttam, mégcsak hátra sem nézett a gulyás, a kutya egy darabig állt, lecsüggesztett farkkal és nézett utána. Amikor már vagy kétszáz lépésre lehetett, a kutya fölvette a kenyeret és odatette az árnyékba a cserény mellé. Ránk nézett, megcsóválta a farkát és hatalmas ugrásokkal loholt a kukorica felé, ahol egy borjú már a kukorica szélében legelgetett.

 

A borjú nem várta meg, hogy a kutya odaérjen, föltartott farokkal nyargalt a többi felé. A komondor utána. Nem tudta elérni addig., míg a borjú a többiekhez nem ért, megállt, nagyot ugatott és visszament oda , ahol a borjú legelt a kukorica szélibe. Ott kicsit lehasalt a gulya felé fordulva. de csak egy pár pillanatig maradt ott. Fölugrott és a körülbelül 600 darabból álló gulyát megkerülve, a másik oldalra ment. Ott se maradt soká, körülbelül minden 10-15 percben megkerülte a gulyát.

 

Délben mi a cserény elé mentünk ebédelni. Igen jól ismert bennünket a kutya, mert hetekig odajártunk dolgozni. Ő is odajött, megállt egy kicsit, megnézte a kenyerét és ment vissza a jószágokhoz. Igen meleg volt, a nyelve majdnem félrőfnyire lógott ki a szájából. Néha-néha elszaladt a vályúhoz, egy kicsit ivott és szaladt tovább. Figyeltem, mert igen érdekelt a jószág, mindig szerettem. Oda akartam hívni és egy szalonnabőrt akartam neki adni. Nem jött oda, csak akkor , mikor megkerülte a jószágot. De sem a szalonnabőrt, sem a kenyeret nem fogadta el egyikünktől sem, pedig amikor a gazdája ott volt, mindent elfogadott. A gazdája csak késő este jött haza, a kutya addig nem pihent. Mikor a gazdája hazajött, a kutya megette a kenyeret és lefeküdt a cserény farához. gazdája ott volt , nem érdekelte tovább, mit csinál a jószág.

 

Ilyen és még ennél különb teljesítményeket, ezret és ezret tudnának a komondorról a pásztoremberek elmesélni. Ezt a kutyát idegennek nem lehet a méreggel vagy gombostűvel megetetni. A betanított komondor idegentől, akármilyen éhes, nem fogad el semmiféle ennivalót. Egy-egy komondorkölyökért igen sokszor kér borjút vagy csikót is adtak, a pásztorok.

 

A világháború alatt itt járt német katonatiszteknek feltűnt a magyar komondor hihetetlen tanulékonysága. Egypárat összevásároltak és vitték ki Németországba. 1929-ig különféle tájfajtákat addig keresztezték, amíg egy olyan komondorfajtát ki nem tenyésztettek, amelyik valamennyinek az előnyeit magába nem foglalja.

 

A jövő Magyarországát csak úgy tudjuk felépíteni, ha alaposan ismerjük annak népét, állat- és növényvilágát és ezeknek életlehetőségeit. Itt még sok-sok hiányt kell pótolnunk.